Amikor elmélyülünk és megfeledkezünk magunkról

2015. november 19.

Ismét nagy lendülettel indultunk Székkutasra. Az autóban még jó pár hasznos információt megbeszéltünk, egyeztettük, ki melyik feladatot vezeti, s úgy tűnt, hogy megfelelően tervezünk az idővel is. Ám a mai próbánk során kiderült, hogy vannak feladatok, melyeket nem lehet csak úgy eltervezni, a résztvevőktől is függ annak ideje. A rövid bemelegítés után kezdetét vette a kitalált történetünkből már jól ismert Rita és Matyi jellemvonásainak további tisztázása. Kik ők valójában? A játszók ma nagyon aktívan próbálták jeleneteiket, mi magunk is segítettünk egy-egy csoportnak a készülésben, hogy aztán bemutassuk egymásnak, mire jutottunk. Még új színházi formanyelvről, a stilizálásról is tanulhattunk. Zenére ma játszottunk először.

 

Ám a legizgalmasabb feladatnak mégis az utolsó bizonyult. A lányok és a fiúk külön csoportban készíthettek etűdöt a szerelem (Rita) és beavatás (Matyi) hívószavakra. Annyira belemerültünk a feladatunkba, hogy észre se vettük, mennyire elszaladt az idő.

Reméljük, hamar itt lesz az április, mert akkor egy egész héten keresztül játszhatunk együtt, több időnk lehet egymásra.