„Gyere, én támogatlak!”
A pénteki nap jeleneteinek kiindulási pontját a „Mondatok, amiket utálunk” illetve a Mi mindannyian c. játékok adták, melyek során a kortárs csoport közös érdeklődési köreiről és az akadályozottsághoz kötődő élményeikről nyertünk információkat. Szinte kivétel nélkül szeretik a természetet, az állatokat, a mozgást, a sportokat. A nógató, tanulásra buzdító mondatok bosszantják őket, az utált mondatok között többször előkerül a számítógép, a TV kikapcsoltatása, a telefonozás tiltása. Érdekesek az „Este is benn kell maradnom.”, illetve a „Nem tudok hazamenni.” mondatok.
Az Egyéni skála nevű játékból is sokat megtudtunk a fiatalokról. Egyelőre a többség bizonytalan azzal kapcsolatban, mivel szeretne foglalkozni felnőtt korában. Jövőjüket kevesen képzelik el itt, a helyi lehetőségekkel inkább elégedetlen, mint elégedett a társaság. Sokan szívesen részt vennének közösségi programok kitalálásában. Az említett játékban a családi támogatásnál az egyik lány a skála alacsony értékeinél helyezkedett el.
„Mennyire érzed, hogy a barátaid támogatnak céljaid megvalósításában?” – kérdezte Viktor ezután. A lány bizonytalanul megindult, hogy megmutassa, érzi barátai bíztatását, mire a túloldalon állók közül többen felé fordultak: „Gyere, én támogatlak!”. Ez az egymás felé fordulás jellemző a csoportra.
Kicsit aggódok azon, hogyan fogom strukturálni a megfigyeléseimet, hogyan emelek ki bármit, amikor egy folyamat elején vagyunk, s talán lesznek dolgok, amik csak később értek meg, később nyernek jelentést – már ha emlékszem rájuk. Egy elcsípett megjegyzésből kiderülhet egy nagyon fontos történet. Elég ehhez az én figyelmem?
Horváth Veronika
