Mindszent

Hazafelé arról beszélgettünk, hogy jó lenne minden gyerek ablakán benézni, hogy mit csinál ma este.

Azt érzékelem, hogy ők is jobban veszik az akadályokat, és mi is elkezdtük megérteni az itteni működéseket.

Úgy gondolom, hogy ma a gyerekek bőven átlépték a saját határaikat, és ezt nagyon jó volt nézni, és részt venni benne.

Nem állítom, hogy életre szóló barátságok alakultak, de annyit határozottan érzékeltem, hogy elkezdtek nyitni egymás felé.

Karácsonyi vásár volt az iskolában, ezért a gyerekek közül sokan már úgy vártak minket, hogy csak félórára tudnak maradni, mert egy karácsonyi fellépésre készülnek. Ekkor már éreztük, hogy valami gáz lesz.

Megérkeztünk az iskolába. Nagy volt a sürgés-forgás, sejtettük, hogy a gyerekek kitaláltak valami meglepetést nekünk.

Az első olyan alkalmon voltunk túl, amikor konkrétan elkezdtünk színjátszani, és egy történetet, jeleneteket kibontani. Nagyon várom, hogy elkezdjük az „érdemi munkát”.

A két nap célkitűzése az volt, hogy elkezdjünk színjátszós játékokat játszani. A pontos megfigyelésre és mások által játszott mozdulatok leutánzására nagy hangsúlyt fektettünk. Elkezdtünk karaktereket építeni.

A mai nap célkitűzése az volt, hogy elkezdjünk velük drámázni, fejlesszük a színjátszási készségüket, és megismerjék azokat a munkaformákat, amelyekkel dolgozni fogunk.

Ma elsősorban bizalomgyakorlatokkal foglalkoztunk. Érdekes volt megfigyelni, ahogyan elkezdtek szépen, lassan egymásra figyelni, és ezzel párhuzamosan egyre inkább el tudták engedni, és ránk merték bízni magukat.

A mai napon, szinte minden olyan külső inger érzékelhető volt, ami egy foglalkozást megzavarhat: meg kellett várni, amíg felszárad a padló és a diákok visszaérnek a boltból, túl kellett ordítani egy fúrógépet és ki kellett terelni a tanulószoba végeztével a termünkbe beáradó gyereksereget...

Itt a várva várt első alkalom, amikor a csoportunkkal találkozunk: négy lány és hat fiú. Ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok. A mindszenti Dózsa-telepi iskola annyira kicsi, hogy mindenki mindenkit ismer, név szerint. Sokan laknak a közeli telepen, de a csoportunkban van két tanyasi kislány is.

Másnap reggel 7.45-kor kezdődött Székkutason a foglalkozásunk, így Melivel és Viktorral korán el kellett hagynunk a szállást. Az osztállyal az előző napi remekül szervezett fogadtatásunknak köszönhetően már szereztünk annyi közös élményt, hogy nem ismeretlenként kezdtük a közös játékot.